Ahogyan bármely honlap, úgy a NGM Motorfelújító Kft webshopja is sütiket használ a működéshez. Szolgáltatásaink igénybevételével ön beleegyezik a sütik használatába!
Ok
Termékek Menü
Ön itt jár: > >

Rólunk

Cégalapítás 1932-ben

 

Apai ágon nagyszüleim mindkét ágán már az 1800-as évek második felétől hagyomány volt, hogy a fiúk az úgynevezett vasas szakmát választották. Mégis ennek a műhelynek a története csak a 30-as években kezdődött. Édesanyám családjának sem kellett szégyenkezni vállalkozói véna terén. Igaz őket az ipar más területei érdekelték.

A sorból anyai nagyapámat Bende Károlyt emelném ki. Ő kőfaragó volt és a köztemető régi részén szép számmal találhatók meg az általa készített síremlékek. Apai dédnagyapám, akit szintén Nagy Lászlónak hívtak vasas végzettségű volt, de elsősorban cséplésből élt. Ez idényjellegű nyári munka volt, télen pedig a cséplőgépeket készítette fel a következő idényre, ezért ideje egy részében ezek javítását végezte. Apai nagypapám az ő nyomdokait követve szintén vasas lett.

A géplakatosi szakmát az akkoriban fogalomnak számító Tilinger lakatos műhelyben tanulta. 1932-re neki is saját cséplőgépe lett. Ekkor lett először - mai szóval élve - vállalkozó, az ő vállalkozását tartjuk cégünk elődjének. A cséplőgépet és a hozzá való traktort használtan vette, és felújította. Gépeit rendszeresen újabb de „leharcolt” gépekre cserélte és az új szerzeményeket felújította. Ennek hála egyre jobb gépei lettek. A háborút követő államosításkor már 2 garnitúra cséplőgépet vettek el tőle a hozzá tartozó traktorokkal, melyek az abban az időben „menőnek” tekintett Deutz dízel traktorok voltak.

 

Legjobb döntés: a társulás

Apai nagymamám ágán édesapja és bátyjai is nemcsak szakmájukban, de nevükben is mesteremberek voltak (Mester Ferenc, Mester Antal, Mester József, Mester István, ...) A nagyi egyik bátyja Mester Antal inas és kezdő segéd éveit Budapesten töltötte. 1940 sorsfordító év volt. Mivel a nagyapámnak id. Nagy Lászlónak a cséplés idénymunka volt, ezért társult sógorával, Mester Antallal. Tóni bácsinak esztergagépe volt, ezért nagyapám vásárolt egy nagyon korszerű ARENKO gyártmányú svéd hengerfúró gépet. Ekkor fordultak a gépjavítástól a belsőégésű motorok felújítása felé. Ebben az időben nemcsak az első vidéki motorfelújító gépműhely volt az övéké, de Budapest és Szeged között az egyetlen is. Piciben kezdték, és szorgalmas, precíz munkájuknak köszönhetően szépen gyarapodtak. A dolgos hétköznapoknak a háború vetett véget. A katonai szolgálat alól nem volt kibúvó. Nagyapám ötször járta meg a frontot. A munka eközben azért, ha megszakításokkal is, de folyt tovább. Nagyobb szünet a „felszabadító” Szovjet hadsereg bevonulásakor volt. Mivel kiürítették Kecskemétet, az oroszok elől a gépeket elásták az egyik rokon tanyáján, és a család elmenekült egy időre. Szerencsére nem találták meg a gépeket.

 

Államosítás. Elvették, mégis megmaradt

Sajnos a háborút követő államosítás és szövetkezetesítés családunkat sem kerülte el. Mint már említettem nagyapám cséplőgépeit és traktorjait államosították. Ebből okulva inkább engedtek az erőszakos szövetkezetesítésnek, és mint alapítók beléptek az AUTÓJAVÍTÓ KTSZ-be, a későbbi BÁCSMOBIL-ba. Így nem vették el tőlük a műhelyt teljesen. Nagyapámban e két pofon ellenére is munkálkodott az önállóságra való törekvés. Először terménydarálóval, majd bérszántással és végül ismét  terménydarálóval próbálkozott. Ezekhez mindig saját maga építette a gépeket. Sajnos mindegyik az államé lett. Csak a negyedik államosítás után látta be, hogy ő az akkori rendszerben nem lesz soha önálló.

Időközben édesapám Nagy László is a vasas szakmát választotta. Kezdetben botanikus akart lenni, de az 50-es évek elején a Piarista Gimnázium nem volt jó ajánlólevél egy felsőoktatási intézménybe sem. Így a végén őt is utolérte a családi tradíció, és vasas lett.:-) A botanika szeretete azért megmaradt, és időközben hobbivá vált. Ennek gyümölcse az a botanikus kert, amit ma is megnézhet, aki eljön cégünkhöz. Ez a kert egyben megtestesítője annak a belénk ivódott késztetésnek, ami mindig kimagasló szinten megvalósított dolgokra késztet minket.

Inas évei alatt és a katonai szolgálatot követően édesapám is az Autójavító KTSZ-nél dolgozott, ahol Tóni bácsi nyugdíjazása után 22 évesen a cég legfiatalabb részlegvezetője lett. Az akkori szakmai hozzáállás annyira távol állt édesapámtól, hogy amint lehetett önállósodni próbált. Nem akart mást, csak úgy csinálni a dolgait, ahogy azt ő szereti. Néhány TSZ melléküzemágas év után végre 1964-ben a gazdasági lehetőségek könnyebbé válásával önálló ipart tudott váltani. Ezzel a sok államosítást megélt nagyapámat is kárpótolta kicsit a sors, hiszen ettől a cégtől ment nyugdíjba.

 

A szocializmus évei

A szocializmus évei alatt édesapám vállalkozása a szorgos és precíz munka eredményeként folyamatosan fejlődött. A motorfelújítás mellett elkezdett olyan belsőégésű motorokhoz dugattyúkat gyártani, melyek a hiánygazdaság miatt nehezen voltak beszerezhetők. A Kisipari Termeltető Vállalatnál (KTV)  lévő jó kapcsolata révén 30 évig, a rendszerváltásig beszállítója volt az Ikarusnak a Kismotor és Gépgyárnak és a SZIM-nek is. Légfék csatlakozókat és más alkatrészeket gyártott sorozatban. Kiemelt beszállítói státuszt sikerült kivívnia mindenütt. Kiemelkedő munkája volt a légszerszámba való bolygómű ház furatköszörülési munkája során (3 mm-es furat pontos méret és helyzetbefúrása), melyet az anyacégnél optikai köszörűn is csak 30%-os selejttel tudtak abban az időben legyártani. Leleményességével egy egyszerű furatköszörűn csaknem 0%-os selejttel gyártotta több éven keresztül.
Ez az időszak más okból is kiemelkedő volt. Ezen évek alatt sok tanuló megfordult a keze alatt. Olyan jelenleg is saját céggel rendelkező szakemberek kerültek ki a keze közül, mint Nyilas Imre, Dúgár Tamás és nem utolsó sorban Kis György a jelenlegi Gyuri Motor Kft. alapítója, aki 21 évig nála dolgozott, mint segéd. Alkalmazottai között, akik itt ismerkedtek meg a motorfelújító szakmával, szintén találunk ismerős neveket, mint Vincze Vilmos, Szilágyi Zoltán, Vörös Mátyás és Prohászka József, akik közül később más cégeknél is kamatoztatni tudták az itt megszerzett tudást.
Édesapám nagyon sok embert megtanított a szakma rejtelmeire, de egy dolgot csak nekem és testvéremnek tanított meg. Igazából ezt nem is lehet tanítani, ebbe bele kell születni, és bele kell nőni, és ez nem más, mint a megalkuvást nem ismerő igény a kimagasló szinten végzett munkára. A sok munka és egyéb elfoglaltság mellett édesapámnak jutott ideje a családra is. Két fiát, az öcsémet és engem már gyerekkorunkban a tisztes munka szeretetére nevelt. Sok időt töltöttünk a műhely körül, és érdeklődve néztük nagyapánk és apukánk munkáját. 10 éves korunktól aztán minden nyáron önként dolgoztunk a családi műhelyben. Kezdetben ez inkább játék volt, de később folyamatosan egyre komolyabb feladatokat kaptunk. Ettől büszkék és boldogok voltunk. A fellángoló motorozási kedv miatt egyre gyakrabban megfordultunk a műhelyen.

 

Motorfelújítás felsőfokon

Szinte észre sem vettük és már véget is ért a szocializmus. Addigra felnőttem és még gépészmérnöki diplomát is szereztem a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen gépgyártás technológiából. Példámat néhány évvel később öcsém Nagy Károly is követte, de ő a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát járműgépészetből. A diploma után, mire észbe kaptunk, már édesapánk cégénél dolgoztunk. Itt végigjártuk a ranglétrát és az elméleti tudás mellett a szakma minden gyakorlati fortélyát is megtanultuk. Észrevettem már, hogy mások is átvették tőlünk azt a szlogent, hogy „motorfelújítás felsőfokon”, de nem tudják, hogy igazából mi ennek nálunk az igazi jelentés tartalma: ,,Felsőfokú munkára való törekvés felsőfokú végzettséggel”. A 80-as évek végén kezdődött el a „nyugati” autók importja, és ezért édesapánk tovább bővítette a gépparkot egy teljes üzem gépeinek megvásárlásával. 1993-ban az öcsém és én megalapítottuk a ma is működő cégünket. Édesapánk alig javított hengerfejet, mert a „keleti” gépek egyszerű fejeit az autószerelők legtöbbször maguk javították meg. Ezért az öcsémmel ketten elkezdtünk beruházni egy hengerfejes műhelyben, és mellette elkezdtünk a felújításhoz szükséges kiegészítő autóalkatrészeket forgalmazni.

 

A megmaradás titka: korszerűsítés

2000-től, miután édesapám nyugdíjba ment, mi ketten vettük át az atyai örökséget és visszük tovább cégünkben. A folyamatos fejlesztésnek és fejlődésnek mindketten elkötelezettjei vagyunk. Az évek során cégünk profilját kibővítve teljesen kialakítottunk egy korszerű hengerfej felújító gépműhelyt műhelyünkben. Az elmúlt csaknem 10 évben számos újítást vezettünk be a cégünknél és ezzel tevékenységünk sokkal szerteágazóbb lett.

Szakmai múltunkból szerzett tapasztalataink miatt először inkább kedvtelésből kóstoltunk bele az oldtimer autók és motorok belsőégésű motorjainak a felújításába. Mára ez komoly része cégünk tevékenységének, és büszkék vagyunk rá. Ez magáva hozta a különféle alkatrészek gyártásának igényét is. Mára jelentős hazai és külföldi kapcsolataink révén évente több mint 100 veterán jármű motorját újítjuk fel. Emellett csak egy megrendelőnknek, több mint 200 típushoz gyártunk dugattyúkat. Ezen kívül gyártunk még siklócsapágyakat, és hengerfej alkatrészeket is.

Jelenleg folyó beruházásainkkal (új hengerfej megmunkáló gépek, turbófeltöltő felújító gépek, fémszóró berendezés) a jövőt építjük. Ápolni és őrizni akarjuk a több generációs családi tradíciót, és ezért a jövőben is biztosítani akarjuk azt a minőséget, amit elvárunk magunktól, és amit megszoktak és várnak tőlünk a megrendelőink, ha hozzánk, a NGM Motorfelújító Kft.-be jönnek.

 

Remélem a történet folytatódik. Rajtunk nem fog múlni. Kérjük, hogy legyen partnerünk és segítsen bennünket megrendeléseivel. Előre is köszönjük önnek.

Top termékek
75.000 Ft (59.055 Ft + ÁFA)
25.546 Ft (20.115 Ft + ÁFA)
2.500 Ft (1.969 Ft + ÁFA)
40.000 Ft (31.496 Ft + ÁFA)
1.646 Ft (1.296 Ft + ÁFA)
8.473 Ft (6.672 Ft + ÁFA)
8.148 Ft (6.416 Ft + ÁFA)
7.002 Ft (5.513 Ft + ÁFA)
Fogyasztóbarát kép bal oldal